Székelyföld Napok: Grafikai Biennáléval, táncházzal
2012. május 9., 12:32
 

A Székelyföld Napok idei kiadása több mint száz kisebb, valamint négy kiemelt rendezvénnyel már harmadik alkalommal mutatja be a régió értékeit.

Sepsiszentgyörgyön, május 9-én, szerdán Tamás Sándor és Borboly Csaba megyei önkormányzati vezetők, Ferencz Angéla és Imreh Márton István, a megyei kulturális központok vezetői, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője ismertették a Székelyföld Napok programját.

„Feladatunknak tekintjük: Székelyföld kulturális hátterének megszilárdítását. Többen fogalmaztak meg kritikát arra vonatkozóan, hogy miért fordítunk pénzt olyan rendezvényekre, mint a Székelyföldi Grafikai Biennálé. 56 ezer euró sok pénz, de ha a Székely Autópályának is nevezett Kökös – Szászrégen útszakaszra gondolunk, amelynek összértéke 220 millió euró, akkor ez a summa már jóval kisebbnek tűnik, csupán 56 méter útszakasz újraaszfaltozására lenne elég. Közösséget építeni, pedig nem lehet vasból és betonból. A hasonló rendezvények segítenek abban, hogy Székelyföld az emberek tudatában is egy összetartó, koherens egységként jelenjen meg” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

„Székelyföld építése kulturális téren is folytatódik” – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A megyei vezető kiemelte: a Székelyföld Napoknak hagyománya van, amely különösen fontos, tekintettel arra, hogy Bukarestben, Budapesten, de még Brüsszelben is mindig vannak a székelyföldinél fontosabb ügyek. Az elnök úgy véli, hogy Székelyföld sikerét a saját kezdeményezőkészség határozza meg: a régió lakosai a szórványért is felelősséggel tartoznak.

Kiemelt helyet élvez a több mint száz, Székelyföld Napokon belül zajló esemény között a 2. Székelyföldi Grafikai Biennálé, az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója, a 37. Nárciszfesztivál, valamint az egyik magyarországi, kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorában kimagasló eredményt elért Baricz Gergő koncertturnéja – mondta el Ferencz Angéla a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. Az intézményvezető azt is kiemelte, hogy a három székelyföldi megyében május 18-a és 25-e között több mint száz rendezvényre kerül sor.

A helyszínek nem csupán a három megyeszékre: Marosvásárhelyre, Csíkszeredára és Sepsiszentgyörgyre korlátozódnak, hanem olyan kisebb településeket is érintenek, mint Mezőpanit, Székelyvarság, vagy Szentkatolna. A rendezvény honlapján, a szekelyfoldnapok.ro címen megyékre bontva érhető el a program.
A 2. Székelyföldi Grafikai Biennálé szervezését javarészt a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ bonyolítja. Kassay Péter, az intézmény vezetője beszámolója szerint nemcsak a munkák száma, hanem azok művészi igényessége is megnövekedett. A beérkezett 850 alkotásból, az előzsűrizés után 277 munka versenyzett tovább a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, a megyei tanácsok által felajánlott díjakért, valamint a hat különdíjért. A győztesek listáját a sepsiszentgyörgyi díjkiosztó gálán hozzák nyilvánosságra. Imreh Márton István, a Kovászna Megyei Kulturális Központ vezetője arról számolt be, hogy Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban megtekinthető lesz az összes alkotás.

 
 
 
 
2012. augusztus 8., 09:52
 
 
2012. augusztus 1., 09:47
 
 
2012. július 21., 09:58
 
 
2012. július 15., 08:27
 
 
2012. június 27., 08:16
 
 
2012. június 25., 08:13
 
 


Ro-520008, Sfântu Gheorghe, Piaţa Libertăţii nr. 4, judeţul Covasna
tel: + 40 267 311 190, fax: + 40 267 351 228,
e-mail: office@haromszek.ro


  Események  
  Megyejárásról  
  Település  
  Fotógaléria  
  Háromszék  


A Pro Regio Siculorum Egyesület és a Kovászna Megyei Tanács közös projektje.